Tél van. Arra ébredek, hogy veszettül görcsöl a hasam.
– Az istenit… – káromkodom el magam. Kezdődik.
Morcosan lerúgom magamról a takarót. A többiek még békésen alszanak. Na persze. Betrappolok a fürdőbe, belenézek a tükörbe, és megijedek. Még soha nem volt ilyen kócos a hajam. Miközben próbálom kibogozni a gubancokat, azon gondolkozom, hogy hogyan keltsem fel a lányokat. Lehetőleg minél brutálisabban. A hajam egyre kócosabb lesz, és a hasam még mindig görcsöl. Elégedetten nyugtázom, hogy a szókincsem egyre gazdagabb lesz káromkodás terén. Már majd fél órája szenvedek, amikor eszembe jut valami.
– Ó, basszus… boszorkány vagy, te nagyon hülye.

Egy perc alatt rendbe rakom a hajam, majd küldök egy fájdalomcsillapító bűbájt a hasamra. Egyből jobb. Sajnos a közérzetemen nem tudok javítani… bár ha jobban belegondolok, nem is akarok. Élvezem ilyenkor a gonoszkodást. Szenvedjenek csak… főleg a pasik. Visszaindulok a szobába, gondoltam út közben majd improvizálok egy durva ébresztést. Mikor odaérek, csalódottan veszem észre, hogy már mindenki felkelt.
– Anyátok! – akarom a képükbe ordítani, de mégsem teszem. Még a végén elbőgik magukat, az meg idegesítene. Inkább gyorsan felöltözöm, összekapom a mai napra szükséges cuccaimat, és elindulok lefelé. Félúton majdnem átesek egy elsősön, aki vígan üldögél a lépcső közepén. Pontosabban üldögélt, most épp gurul. A lépcső alján újra összefutunk. Hüppög, és fekszik. Lazán belerúgok még egyet. Persze nem nagyot, csak hogy épp érezze, és megjegyezze: reggel nem üldögélünk a lépcső közepén. Körbehordozom a tekintetem a klubhelyiségben. Páran néznek, Harryék is. Amikor Ron pillantása találkozik az enyémmel, villámgyorsan kikapja Neville kezéből a könyvét, és vadul olvasni kezd. Tehát ő már tudja. Ezen kicsit meglepődök. Nem hittem volna, hogy képes levonni ilyen következtetéseket a viselkedésemből. De Harry még mindig csak bután pislog rám. Gonoszul elmosolyodom. Ő tehát még nem tud elszámolni 28-ig. Hiba. Ezen a héten, ha átkozódni támad kedvem, ő lesz az áldozat. Határozottan elindulok feléjük. (Ron kissé remeg.)
– ’Reggelt! – mordulok rájuk.
– Neked is – válaszol Harry.
– Szia Mione – köszön Ron, miután megnyugodott, nem fogom bántani.

Elindulunk reggelizni. Sok idióta, hogy tömik a fejüket – gondolom, miután beléptem a nagyterembe. Leülünk, Ron egyből nekiesik a kajának. Már megint úgy eszik, mint egy disznó. Harry ellenben szépen, lassan, közben kedvesen mosolyog a körülötte ülőkre. Néha még a hajába is beletúr, és igazgatja a nyakkendőjét. Hangosan felhorkantok. Azt hiszi, jól néz ki. Beszélget egy mellette ülő lánnyal, aki szinte reszket a visszafojtott indulatoktól. Hülye liba, szerintem legszívesebben rávetné magát, és letépné a talárját. Harry egy mondatnál hozzáér a lány vállához, mire az nyikkan egyet, és leesik a padról. Fintorogva mosolygok rá, amikor feltápászkodik. Anyám, életemben nem láttam még ilyen vörös fejet. Befejezem a kajálást, és felállok. Harry egyből követi a példám, a lány gyilkos tekintettel néz rám. Nem nagyon foglalkozom vele. Köhintek egyet, hogy végre Ron is észrevegye magát. Mikor leesik neki, mi a helyzet, azonnal felpattan, és elindulunk az első óránkra, ami természetesen dupla bájitaltan.

Ma furcsamód tetszik ez a dohos, nyirkos pince. Tükrözi a hangulatom. Piton kivágja előttünk az ajtót, és mordul egyet. Beözönlünk a terembe, útközben valaki rálép a lábamra. Visszakézből belelököm az illetőt egy nagyobbfajta üstbe. Továbbmegyek, de hallom, hogy nyöszörög mögöttem. Ismerős nyöszörgés – hülye Longbottom, mindig láb alatt van. Érdekes módon a Mardekárosok elismerő pillantásokat vetnek rám. Még Malfoy is ellenszenv nélkül vigyorog. Nocsak.
Leülök a helyemre, de kissé távolabb a többiektől. Ma senki ne kérdezgesse tőlem, mit hogyan kell. Piton hanyagul int egyet a pálcájával, mire a táblán feltűnik egy recept. Egy erős méreg ellenanyagának receptje. Még egyet pöccint a pálcával. Meglepetésemre egy kis doboz és egy üvegcse jelenik meg előttem. A sikkantásokból ítélve mindenki előtt. Az üvegben az említett méreg van, a dobozban egy egér. Kezdem érteni a feladatot, elismerően hümmögök. Piton meghallja, és legnagyobb meglepetésemre egy kis mosolyt küld felém.
– Gyanítom, hogy Granger kisasszonyon kívül még nem sokan értik, mi a mai feladat.
Körbenéz az osztályon, a többség bután és ijedten pislog vissza rá. Tehát tényleg nem értik.
– Nos – folytatja a tanár. – Adott egy egér és adott egy méreg. Elkészítik az ellenanyagot, az óra végén megitatják a mérget az állattal, és egy percen belül beadják neki a művüket. Ha jól dolgoztak, semmi baja nem lesz. Minden döglött egér után mínusz öt pont az adott háztól. Kezdjenek hozzá!
Ismét hümmögnöm kell. Piton egyre kreatívabb.

Már több mint egy órája dolgozik az osztály, mindjárt letelik az idő. Úgy érzem, az ellenanyagom tökéletes. Még egy percig forralom, két percet hagyom állni, hogy összeérjen, aztán kész is. Kárörvendve nézegetem a többiek szenvedését. Ron egész órán nem szólt hozzám, valószínűleg tudta, hogy csak rosszabb lenne neki. Így a munkája most úgy néz ki, mint az olvadt gumi. Kábé olyan büdös is.
– Lejárt az idő – búgta szokatlan gonoszsággal a hangjában Piton.
A tanulók remegő kézzel nyúlnak a dobozokba, és hozzálátnak az elkerülhetetlenhez. Összesen két egér marad életben. Az egyik természetesen az enyém, a másik nagy meglepetésemre Malfoyé. Mindkét osztály morogva hagyja el a termet.

Útban a nagyterem felé Ron végig nyavalyog, hogy meggyilkolt egy egeret. Egy idő után már engem kezd hibáztatni. Szerinte én tehetek róla, mert nem segítettem neki. Még egy perc, és megütöm. Szerencséjére beérünk a terembe, és ott a kaja már jobban lefoglalja, mint én. Harry megint csajozik. Nem hiszem el, ez idegesítőbb, mint a reggeli. A liba észreveszi, hogy nézem, idiótán felhúzza a jobb szemöldökét, és megszólal.
– Mi van Granger, nem tetszik, amit látsz? Csak nem féltékeny vagy?
Ron kezében félúton megáll a kanál. Érzi, hogy balhé lesz. Hiba volt, hogy a csaj megszólalt, még nagyobb hiba, hogy hozzám szólt. Elegánsan előveszem a pálcámat, megpöccintem, majd felállok az asztaltól. Útban kifelé hallom, hogy a csaj veszettül káromkodik. Biztos nem tetszik neki a lila haj narancssárga csíkokkal. Kíváncsi vagyok, mit fog lerendezni, ha rájön, ezt egykönnyen nem lehet levakarni. Mikor az ajtóhoz érek, elkapom Malfoy tekintetét. Megint mosolyog rám. Hm. Nem tudom, mi van ma vele. Bűbájtanunk lesz, megvárom a többieket a terem előtt. Több mint tíz percig tart, mire az a két idióta végre befut. Hihetetlen, mennyit esznek. Unalmamban már kétszer megátkoztam Hóborcot. Ráadásul elkezdtem csuklani.

Bemegyünk a terembe, elkezdődik az óra. Egyre agresszívabban csuklok, páran kuncognak körülöttem. Ha így folytatják, leátkozom róluk a hajukat. Harry nem bírja tovább, prüszkölve felröhög. Jutalmul most mindene rózsaszín. A haja, a szemüvege, a ruhája. Szerintem még az alsónadrágja is. Nagy ingert érzek, hogy ezt megmutassam az egész osztálynak. Szerencsére pont a színváltoztatás a mai anyag, így nem kapok büntetést, de még mindig csuklok. Gyanítom, hogy Hóborc keze van a dologban. Flitwick kedvesen megdicsér (Harry intenzíven felháborodik), és azt mondja, hogy szaladjak le a gyengélkedőre, nekem már úgysem kell gyakorolnom. Egyetértek vele, kivonulok a teremből.
Már egy perce a kihalt folyosókat járom. Csuklásom többszörösen visszhangzik a falakról. Hirtelen halk, gúnyos nevetést hallok magam mögül. Ezaz, pont Malfoyjal kell most összefutnom…
– Nocsak Granger, csak nem emlegetnek? – kérdezi kaján vigyorral.
– Kopj le Malfoy! – mondanám, de félbecsuklom a mondatot.
A görény még jobban röhög. Kezdek ideges lenni. Épp meg akar szólalni, amikor egy vörös fénycsóvával találja magát szemben. Egy pillanat múlva már fejjel lefelé lóg. Még egy villanás, és csak az alsónadrág marad rajta. Épp azon gondolkozom, hogy leszedem az utolsó ruhadarabot is, amikor elkalandozik a figyelmem. Hm… egész jól néz így ki. Persze a talár alatt semmit nem hord… jellemző.
– Granger, azonnal szedj le innen! – sziszegi vörösödő fejjel.
– Mondd, hogy légy szíves – vigyorgom gonoszul. Kegyetlenül élvezem a helyzetet.
– Hogy mersz így beszélni egy Malfoyjal…
– Jaj, hagyd már ezt a béna „én vagyok a kiskirály” szöveget!

Folytatnám a mondandómat, de kicsöngetnek az órákról, már hallom is a diákok egyre hangosabb moraját. Ördögi mosolyt villantok a majd felrobbanó fiú felé, aztán sarkon fordulok, és otthagyom.
– Granger, ne merészelj elmenni innen, vagy nagyon megbánod, te mocskos kis sár…
– Mr Malfoy! – hallom McGalagony felháborodott hangját. – Mondja, mi a fenét csinál ott fent, és mégis mit képzel magáról, hogy így beszél…
Befordulok a sarkon, így már nem hallom a további fejmosást. Remek hangulatban sétálgatok az átváltozástan terem felé. Útközben tudatosul, hogy elmúlt a csuklásom. Legalább valamire jó volt ez a találkozás a görénnyel.
Óra alatt kedvenc házvezetőtanárom gyanakodva méreget. Érzem, hogy ennek még lesz valami folytatása. Nem is kell csalódnom, kicsöngetés után magához hív.
Egy ideig csak penge vékony ajkakkal, kitágult orrlyukakkal és villámokat szóró szemmel néz rám. Emberfeletti erő kell hozzá, hogy ne röhögjem képen. Végül mégiscsak megszólal.
– Miss Granger, be kell, hogy valljam, csalódtam magában. Mr Malfoytól hallottam, hogy maga küldte rá azt az átkot, amitől a levegőben lógott, khm… ruhátlanul.
McGali arcán egy kis pír jelent meg a mondat végénél. Anyám, ezt nem hiszem el, bejön neki a görény! Az öreg ezek szerint gerjed a friss húsra…
– Flitwick professzor megerősítette, hogy a kérdéses időben a tett helyszínének közelében tartózkodott… - folytatja veszettül hivatalos hangon, de nem nagyon jutnak el a szavai az agyamig, mivel képzeletben már az esküvőjüket tervezem.
–… a büntetőmunkájuk…
– Tessék? – kapom fel a fejem.
– Miss Granger, nem tudom, mi van ma magával! Épp a Mr Malfoyjal közös büntetésükről beszéltem. Tehát ma este 10 órakor várom magukat a mugliismeret terem melletti raktárnál.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés