- Malfoy, ha kérhetném, ne rángass már – morgom neki, de ő rendületlenül vonul velem az első emeletre. Lépésről lépésre sötétebb lesz, csak halvány fények villognak, mikor az utolsó lépcsőfokot is magunk után hagyjuk, hirtelen hangos zenét hallok. Biztos valami bűbáj van itt, amitől lent nem lehet hallani semmit – gondolom. A mardekáros megáll, és lenyom egy kényelmes székbe.

- Maradj itt, hozok valamit inni – duruzsolja a fülembe, majd egyből eltűnik. Körülnézek, és megállapítom, hogy ezen a szinten főleg csak isznak és táncolnak az emberek. A hatalmas helyiség közepén egy nagy tánctér van, körülötte asztalok, az ellentétes végeiben meg két gazdagon felszerelt bárpult.
- Itt is vagyok – szakítja meg a nézelődésemet, és elém tol egy nagy poharat, amiben színes, koktélszerű folyadék van.
- Mi ez? – kérdezem gyanakvóan.
- Egy ártalmatlan kis gyümölcskoktél – válaszol ravaszul csillogó szemekkel.

Kételkedve fürkészem az arcát, aztán egy aprót kortyolok az italból. Az első gondolatom az, hogy még soha nem kóstoltam ilyen finomat. Mintha valami láthatatlan erő irányítana, egy szuszra elfogyasztom az egészet, majd érzem, hogy hihetetlenül ellazulok. Ismét körbenézek, és egyre szimpatikusabb a hely. Kellemes zene, nyugtató fények, finom italok, bódító illatok, és… és jó pasik – fejezem be a gondolatmenetemet a mellettem ülő fiúra pillantva. Ködös szemekkel végignézek rajta, és hirtelen felpattanok.

- Gyere, táncoljunk – ragadom meg a karját, és magammal rángatom. Ő egyáltalán nem ellenkezik, sőt, elégedett mosollyal az arcán követ.

Mikor megállok, egyből átjárja a testemet a zene ritmusa, és elkezdek mozogni úgy, ahogy eddig még soha… nem hittem volna, hogy ilyen jól megy. Egy idő után teljesen elfelejtem, kivel is vagyok itt, aztán azt is, hogy hol vagyok, csak táncolok, táncolok, és táncolok…
Halványan érzékelem, hogy valaki átkarolja a derekamat, és magával húz, de semmi különös nem történik, csak leülünk. A pihenéstől kissé kitisztul az agyam, és mosolyogva nézek a velem szemben ülő fiúra.

- Tetszik ez a hely – szólalok meg furcsa hangon.
- Örülök neki – hunyorog rám, miközben lazán felemeli az egyik karját. Alig tíz másodperc múlva már meg is jelenik egy pincér két pohárral. Elém ismét az a színes koktél kerül, míg Malfoy egy koromfekete löttyöt kortyolgat.
- Imádom ezt a valamit – lelkesülök fel az italom láttán, és egyből felhajtom, mire ismét leküzdhetetlen vágyat érzek a táncoláshoz. Felállok, de most sokkal lassabban, és elsétálok egy félreesőbb sarokba. Malfoy követ, de nem nyúl hozzám, csak leül a közelembe, és néz. Hát akkor lásson is valamit – gondolom, és elkezdem bemutatni az újonnan felfedezett tehetségemet. A fiú szemében egyre nagyobb lángra lobban az a furcsa tűz, de még mindig nem csinál semmit. Miközben őt nézem, valaki hátulról átkarolja a derekamat, és határozottan magával húz.

- Szia szépségem – hallok egy ismeretlen hangot.
- Hello idegen – válaszolok, és még mindig Malfoyon tartom a szememet. Forró leheletet érzek a tarkómon, de meg se próbálok kiszabadulni az ölelésből, miközben az egyik kéz lassan elindul lefelé, a másik pedig felfelé. Ekkor a mardekáros feláll és elindul felénk.
- Kopj le Daniel – veti oda közönyösen az ismeretlen fiúnak, aki erre azonnal elenged. – Gyere, kapsz tőlem még valamit – suttogja a fülembe, amikor megint kettesben maradunk.
Odamegyünk a bárhoz, magához inti a pultost, kiadja neki az utasítást, mire rövid időn belül megjelenik előttem egy hosszúkás pohár tele vérvörös piával. Gondolkozás nélkül elveszem, és megiszom a felét, de ekkor megállok.

- Te nem kérsz? – nyújtom felé az italt.
- Nem – mosolyodik el. – Kicsit veszélyes lenne már nekem a mostani állapotomban… A végén még kárt tennék benned. Idd csak meg az egészet.
Mint valami jó kislány, egyből követem az utasítását, figyelemre se méltatva az előző furcsa mondatait. A következő pillanatban fordul velem egyet a terem, egy áramütés szerű érzés fut végig a gerincemen, majd gondolkozás nélkül közelebb lépek Malfoyhoz, és szenvedélyesen megcsókolom.

- Istenem, miért nem ezzel kezdtük? Nincs is ennél jobb érzés a világon… - sóhajtom a szájába, mire halkan felnevet.
- Valóban kellemes… de hidd el, tudok ennél sokkal jobbat is – suttogja a fülembe.
Kábán ránézek, és sóvárogva várom, hogy megmutassa azt a bizonyos dolgot.
- Gyerünk, mi lesz már? – villan egyet türelmetlenül a szemem.
- Akarod?
- Persze… - nyögöm elfúló hangon, és úgy érzem, meghalnék, ha most nemet mondanék.
- Rendben. Akkor gyere. – Győzedelmes mosoly terül el az arcán miközben kinyit egy rejtett ajtót, és bevezet a kis szobába. Egy perc múlva minden józan gondolat kimegy a fejemből, egy idegen ösztön eluralkodik a testemen, és én csak zuhanok, zuhanok egy eddig ismeretlen világba.

Hűvös fuvallat az arcomon.
Ezüstös anyag csillan a szemem előtt.
Hideg van… nagyon hideg.
Egy ajtó nyikordul… lépcső, folyosó.
Végig ismerős illat, majd egy furcsa rándulás a gyomromban.
Megállunk.

- Granger, ébredj fel – hallom a hangját. – Gyerünk, térj magadhoz, csak egy pillanatra – folytatja.
- Ébren vagyok – motyogom.
- Jól van. Mi a jelszó?
Jelszó? Miről beszél ez. Hagyjon békén, aludni akarok – azzal visszafúrom a fejem a nyakába.
- Nem, nem szabad visszaaludnod – ráz meg enyhén. – Még nem lehet. Ha elmondod, viszlek is az ágyadba, és aludhatsz.
- Nekem itt is jó – szusszantom.
- Neked lehet, de nekem nem – dörmögi. – Na rajta, erőltesd meg magad egy picit, és mondd el, mi a jelszó – suttogja továbbra is.
- Elégtétel – nyögöm ki végül.
- Az bizony – szólal meg halkan, és elismétli a szót.

Vörös – arany mintás falak, pislákoló tűz.
Egy kivont pálca, szavak mormolása.
Lépcső, ajtó nyitódik, puha ágy.
Ismét a pálca, de most rám mutat, majd egy szó…


****

Felébredek, és fekete foltok táncolnak a szemem előtt. Megmozdulok, mire úgy érzem, széthasad a fejem. Fájdalmasan felnyögök, miközben hasra próbálok fordulni.
- Hermione, jól vagy? – hallok egy aggódó hangot.
- Szerinted? – nyögöm, majd szorosan lehunyom a szemem, hátha így elmúlik a kínzó hányinger.
- Segítek, csak mondd, mi a baj – mondja Parvati az ágyam mellé guggolva.
- Fejfájás, hányinger – sóhajtom, mire a lány egyből feláll. Egy perc múlva a kezembe nyom egy kis fiolát.
- Idd meg ezt, és elmúlnak – mosolyog rám, és segít picit feljebb ülni.

Öt perc múlva hálásan pislogok a szobatársamra. A gyógyszere tényleg hatott, már nem vagyok rosszul, de a tükörbe nézve meg kell állapítanom, hogy nagyon durván nézek ki. Megpróbálom felidézni a tegnap estét, de nem sikerül. Az utolsó emlékem az a színes gyümölcskoktél.
Malfoy. Azonnal meg kell találnom, és ki kell belőle szednem, mi történt.
Amit lehet, azt rendbe rakom magamon, de a szemem alatt éktelenkedő karikákkal és a gyűrött arccal nem tudok mit kezdeni. Kit érdekel – csattanok fel magamban, és leviharzok a klubhelyiségbe.
A lépcső alján beleszaladok a fiúkba.

- Á, szia Hermione – köszön Ron. – Tudtad, hogy elromlott a lépcsőtök védekező bűbája?
- Jézusom, Mio – néz rám döbbenten Harry. – Meddig tanultál te tegnap este?
- Hagyjatok békén, dolgom van – mordulok rájuk, és félrelököm őket.
- Most hova mész? – néznek utánam értetlenül.
- Malfoyhoz – ordítom hátra, majd lendületesen kiesek a portrélyukon.

A francba – szitkozódom, miközben feltápászkodok, de azonnal folytatom az utamat.
Rekordsebességgel leérek a pincébe, és hevesen ráüvöltöm egy csupasz falszakaszra, hogy arrogantia. Ezután egyből lökném be az ajtót, azonban nem történik semmi, a kövek továbbra is falként pislognak vissza rám. Dühösen megforgatom a szemeimet, majd arrébb megyek a következő szakaszhoz. Itt már sikeresen előhívom az ajtót, és határozottan belépek a mardekárosokhoz.

Megállok, szememmel elkezdem keresni a fiút. Mikor meglátom, egyenesen elindulok felé.
- Jó reggelt Granger – köszön a szokásosnál is vidámabban, de én csak megragadom a karját, és elhúzom egy kihaltabb sarok felé.
- Hm, meghitt kis fészek – nézegeti közömbösen a kissé penészes falat. – Tényleg barátságosabb, mit a kandalló előtt…
- Fejezd be Malfoy, és inkább arról mesélj, hogy mi történt tegnap este – sziszegem bele az arcába.
- Oh, talán nem emlékszel semmire? – kérdezi derűsen, de amikor észreveszi a kitörni készülő dühömet, hangnemet vált. – Oké, oké. Szóval cefetül leittad magad, valószínűleg azért esett ki minden. Aztán szépen visszahoztalak, kiszedtem belőled a jelszót, bevittelek a klubhelyiségedbe, levettem a lépcsőtökről a védőbűbájt, és ágyba raktalak. Ennyi.

Falfehér arccal bámulok rá, miközben ő kicsit aggódva nézeget engem. Nem, ezt nem hiszem el… hogy voltam képes ennyit inni? Miért kellet? Úristen, és pont Malfoy előtt…
- De ugye… - kezdek bele tétován – Ugye nem csináltam semmi hülyeséget? – kérdezem felkészülve a legrosszabbra.
- Ó, nem, nyugodj meg – mosolyog rám bíztatóan. – Semmi olyan nem történt, amit a későbbiekben felhasználhatnék ellened – folytatja furcsa fénnyel a szemében. Furcsa, de nagyon ismerős fénnyel…
Végül akaratlanul is kiszakad belőlem egy megkönnyebbült sóhaj.
- Hál’ isten – motyogom magam elé, aztán felnézek. – Köszi, hogy visszahoztál… Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nem vagy ott…
- Jólvan, semmiség, ne rágódj ezen többet – szakítja félbe a hálálkodásomat, és kedvesen végigsimítja az arcomat. Nem tudom miért, de megnyugtat az érintése… mintha már találkoztam volna vele. – Inkább menj vissza a toronyba, és pihenj még egy kicsit, látom fáradt vagy. Nem szabad ilyen nyúzottnak lenned, hiszen kemény lesz a jövő hetünk.

Egy ideig csak nézek rá, és nem tudom felfogni, hogy valaki így megváltozhat. Végül elmosolyodok, először a nap folyamán, majd megfogadva a tanácsát visszamegyek a szobámba. Az ágyban fekve azon kapom magam, hogy már alig várom a hétfőt, amikor újra láthatom… Egy boldog sóhajjal az oldalamra fordulok, aztán békésen elveszek az álmok birodalmában.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés