Tél van. Arra ébredek, hogy egy kósza napsugár bekúszik az ablakon, és megáll a puha párnán pihenő arcomon. Mosolyogva kinyitom a szemem, majd hatalmasat nyújtózva lelököm magamról a takarót. A többiek még alszanak, úgyhogy csendben indulok el a fürdőbe, nehogy felébresszem őket. Belenézek a tükörbe, és megkönnyebbülve nyugtázom, hogy eltűntek a sötét karikák a szemeim alól, sőt, ma valahogy még a hajam is rendezettebb. Pár perc múlva visszamegyek a szobába, de már nincs szükség a lopakodásra, mert lassan ébredeznek a lányok is.
- Jó reggelt, Hermione – köszön rám nagyot ásítva Parvati. – Jobban vagy ma?
- Igen, sokkal – mosolygok rá, aztán szépen felöltözök. – Még egyszer köszi a tegnapi segítségedet – küldök felé egy hálás pillantást, aztán vidáman kilépek az ajtón. A lépcső közepén egy elsős üldögél, és egy törött gyanuszkópot próbál megszerelni. Megsajnálom szegényt, úgyhogy elveszem tőle, és egy pillanat alatt megjavítom. Izgatottan veszi vissza tőlem, és udvariasan megköszöni, mire én csak megpaskolom a haját, és tovább indulok lefelé. A klubhelyiség még szinte üres, de Harryék már a kandalló előtti kanapén üldögélnek felettébb álmos fejjel.
- Sziasztok – köszönök rájuk. – Miért keltetek fel ilyen korán? Ahogy elnézlek titeket, állva el tudnátok aludni.
- Jó reggelt, Hermione – köszönnek vissza kórusban.
- Csak itt akartunk lenni, mire leérsz, hogy lássuk, rendben vagy -e – dörmögi Ron félálomban.
- Tudod, tegnap olyan hirtelen eltűntél, és semmit nem tudtunk róla, hol vagy. Aztán a nap további részében már nem is láttunk – magyarázza tovább Harry, aki már egy kicsit éberebb. – Igazából aggódtunk érted – fűzi hozzá halvány mosollyal az arcán.
- Jaj, de drágák vagytok – gügyögöm nekik totál idiótán, közben szorosan megölelem őket. – Na, gyertek, menjünk reggelizni. Ron, ébredj – bököm kissé oldalba az elbóbiskoló fiút. – Gyere, kaja, finom reggeli… Attól majd felébredsz – nevetek rá, és elindulunk.

Az asztalnál ülve vidáman eszegetünk, amikor egy szőke lány leül Harry mellé.
- Szia – köszönök rá. – Te ugye harmadikos vagy? Azt hiszem, ismerlek, te vagy a legügyesebb átváltozástanból, az évfolyamodban – szólítom meg csevegve.
A lány kicsit elpirul a dicséretemre, de azért hálásan bólogat, majd Harry felé fordul, és elkezdenek beszélgetni. Egy ideig csak nézem őket, aztán elvonja a figyelmemet egy szőke fiú, aki épp most lépett be a nagyterem ajtaján. Mikor leül a helyére rámnéz, kedvesen int egyet felém, és én hatalmas mosollyal viszonzom.
- Öhm... Hermione, jól érzed magad? – pislog rám Ron aggódva.
- Persze, miért? – fordulok felé.
- Hát… csak mert nem tudom, hogy észrevetted -e, de épp most vigyorogtál rá Malfoyra. Bár ha jobban belegondolok… ő se lehet túl jól, mert ő meg integetett neked.
Erre jókedvűen elnevetem magam, aztán végzünk az evéssel, elköszönünk a szőke lánytól, és elindulunk a bájitaltan terem felé.

Egy ideje már az ajtó előtt várakozunk, amikor Malfoy idelép hozzám.
- Szia, Granger – köszön mosolyogva. – Látom, ma már jobban vagy. Ennek igazán örülök. Bevallom, rossz volt látni téged a tegnapi állapotodban.
- Kösz, Malfoy – pislogok rá megszeppenve, és kicsit elpirulok.
- Azt hiszem egy kicsit én is hibás vagyok a történtek miatt. Nem kellett volna hagynom, hogy annyit… hm, inkább ezt nem itt kéne. Nem szeretném, ha mások is meghallanák. A végén még elkezdenek terjeszteni rólad mindenféle butaságot. De mit szólnál, ha…
Nem tudja befejezni, mert Piton döngve kivágja az ajtót, és a tömeg magával sodorja a mardekárost.
Ron nem hallotta ezt a beszélgetést, el volt foglalva valami sütivel, amit a reggeliről hozott magával, de Harry végig a közelünkben állt, és most gyanúsan nagy szemeket meresztget rám.
- Jó reggelt – köszön rá az osztályra a tanár, mire a diákok testületileg ledöbbennek. Piton az öt év alatt még egyszer sem üdvözölt minket ilyen… normálisan. – Úgy gondoltam, hogy ma egy kicsit lazíthatnánk. Készítsék el azt a bájitalt, amelyiket csak akarják, aztán hozzák ki az asztalomra. Ha valaki hamarabb elkészül, elmehet még az óra vége előtt.
Az osztályon hirtelen végigvonul egy hangos morgáshullám. Nem mindenki hitte el elsőre a hallottakat, így szükségük volt a szomszédjuk megerősítésére is. Épp nekiálltam volna kiválasztani egy főzetet a könyvből, amikor Piton félbeszakítja a mozdulatomat.
- Granger, Malfoy, kérem jöjjenek ide.
Egyből felpattanok, és most már magabiztosabban vonulok az asztalához. Gyanítom, miről lesz szó, én nem is kell csalódnom.
- Remélem, nem feledkeztek meg a holnapi helyettesítésről a rendkívül érdekfeszítő szórakozásaik miatt – kezd bele gúnyos hangon. Látványosan kidüllednek a szemeim a burkolt célzást hallva. Honnan a francból tud ez a hétvégén történtekről?
- Természetesen nem – válaszol higgadt hangon Malfoy.
- Remek. Akkor gyakorlásképp készítsék el ezt – nyújt át neki egy pergament. – És ma kivételesen együtt dolgozzanak, bár gondolom, ez már nem okoz nagy gondot maguknak…

Döbbent arccal követem Malfoyt az üstje felé, még mindig nem tudom megemészteni Piton utalásait.
- Granger, jól vagy? – pillant rám a mardekáros öt perc elteltével, miután hozzáadja a soron következő hozzávalót a főzethez.
- Mi? Ja, persze – kapom fel a fejem.
- Nagyon szótlan vagy – dünnyögi, miközben a fény felé tartva vizsgálgat egy üvegcse sárkányvért.
- Igen… kicsit elkalandoztam. – Malfoy arcán erre átsuhan egy gúnyos mosoly, de nem foglalkozom vele.
- Mit csinálsz délután? – tesz fel egy ismerős kérdést.
- Még nem tudom – válaszolok ugyan úgy, mint pénteken. – Valószínűleg tanulni fogok.
- Ugyan, nincs is első két órád. Aztán rúnatan, gyógynövénytan… csupa laza órák, kétlem, hogy pont neked kéne készülni rájuk.
Meglepetten nézek rá. Anyám, ez bevágta az egész órarendemet?
- Hát… jó, igazad van – nyögöm ki. – Miért, ma mire gondoltál? – kérdezem halvány mosollyal.
- Látom, már kezdesz megismerni – vigyorog rám. – Nos, reggel kinéztem az ablakon, és láttam, milyen szép az idő. Órák után kimehetnénk a parkba sétálni egyet. Na, mit szólsz? – néz bele mélyen a szemeimbe.
- Rendben – válaszolok alig hallhatóan, teljesen beleveszve a szürke szempárba.
Győzedelmesen elmosolyodik (valahogy olyan ismerős ez az arckifejezés…), aztán vidáman beledobja az utolsó hozzávalót is az üstbe.

Kicsöngetés után elmélázva bambulok magam elé, és várom, hogy végre kijussak a teremből. Miután sikerül, valaki elkapja a karomat, és beránt egy szobor mögé. Egyből kimegy a köd a fejemből, és mérgesen nézek rá a merénylőre, de mikor meglátom, ki az, a düh átadja a helyét a meglepetésnek.
- Harry, mondd, mit csinálsz?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Nem értem, miről beszélsz – válaszolok, de valójában nagyon is értem…
- Nem? Ó, akkor elmagyarázom neked, kedves kis barátnőm. – Harry szemei ijesztően megvillantak. – Mondd csak, milyen volt a szombati tanulgatás a könyvtárban? Igazán furcsa fogalmaid vannak a dologról… nálam a tanulás könyveket jelent, nem pedig bulizást Roxmortsban.
- Harry, nem úgy van, ahogy gondolod… - kezdeném a magyarázkodást, de nem engedi.
- Nem úgy van? Tényleg nem, Hermione, mivel nem tudom, és nem is akarom elképzelni, hogy mit csináltatok ott hajnalig! De hallottam a kedves kis beszélgetéseteket a terem előtt, és láttam, hogy egész órán enyelegtetek az üst mögött! Jézusom… belegondoltál egyáltalán, mit csinálsz? Malfoy! Draco Malfoy! Mondd, mi jön ezek után? Lejártok majd sétálgatni a parkba?
- Harry kérlek, fejezd be…
- NEM FEJEZEM! Addig nem, amíg magyarázatot nem kapok!
- Nem tartozom neked magyarázattal! Nem vagy az apám, nem vagy SENKIM! – ordítom az arcába, aztán elborult aggyal felrohanok a toronyba.

Kihagyom az ebédet, nem hiszem, hogy képes lennék enni. Hihetetlen… hogy tudott így beszélni velem? Még soha nem láttam ilyennek… De nem érdekel, nem ő fogja megmondani, hogy mit csinálhatok, és mit nem.
Mire a többiek végeznek az ebéddel, én már a bűbájtan terem előtt állok. Mikor megérkeznek Ronék, kifejezéstelen arccal bemegyek előttük az ajtón, és leülök a helyemre. Egész órán nem szólalok meg, és a következő két órát is teljes csendbe burkolózva töltöm. Átváltozástan után egyből felmegyek a szobámba, és út közben azon gondolkozom, hogy nem is beszéltünk meg semmilyen időpontot Malfoyjal. Mikor azonban belépek az ajtón, szemem egyből megakad egy ismerős kis tollgombócon, ami az ablakpárkányon üldögél. Mosolyogva odalépek, és beengedem.
- Szia, Dög! – gügyögök neki, és nevetve megsimogatom a fejét.
Leoldozom a kis pergament a lábáról, és boldogan nekikezdek az olvasásnak.

Szia, Granger.
Megint elfelejtettünk időpontot egyeztetni, úgy látszik, ez már kezd szokássá válni nálunk. :)
Fél ötkor várlak az előcsarnokban. Ne késs.
Tudod mit, tőlem akár késhetsz is, nem érdekel, én ott várlak! M

Vigyorogva olvasom át még egyszer a levelet, aztán az órámra pillantok. Négy óra van. Gyorsan a zsebembe süllyesztem a drága pergament, és ismét elkezdek keresgélni a ruháim között, bár most annyira nem is fontos az öltözék. Közben berobbanok a fürdőbe, hogy ellenőrizzem az ábrázatomat, majd egy kis fésülködés után elégedetten pillantok a tükörképemre. Felveszek még egy vastag pulcsit, a nyakam köré tekerem a sálamat, magamra erőszakolom a hosszú, fekete télikabátomat, és egy kesztyűvel a kezemben kimasírozok a szobából. A klubhelyiségben megpillantom Harryt, aki összehúzott szemekkel néz utánam, de nem érdekel.

- Hű, de pontos itt valaki – mosolyog rám észbontóan Malfoy, aztán kinyitja az ajtót, és maga elé engedve kilép utánam a hűvös, téli délutánba. Igazából az évszakhoz képest kellemes az idő. Mindenhol gyönyörű, fehér hótakaró, és a nap enyhén süt, így a fákról és a tetőről lógó jégcsapok szikrázva szórják az ajándékba kapott aranysárga fényüket.
- Malfoy – szólalok meg a hosszas nézelődés után. – Hogy hívják a baglyodat?
- Öhm… igazából nincs neve – válaszol kissé meglepetten. – De ha szükségem van rá, akkor csak azt mondom, hogy „gyere ide te dög”. Erre mindig engedelmeskedik.
- Akkor jól tippeltem – mondom nevetve, majd hirtelen hozzávágok egy gondosan megmunkált hógolyót.
- Hohó, ezt nem kellett volna, aranyom – harsogja megjátszott felháborodással. – Nem tudod, kivel álltál le. Hócsatában verhetetlen vagyok…
A következő negyed órában megtapasztalhatom, hogy ebben tényleg verhetetlen… de lehet, hogy másban is. Pihegve megállok, és a falnak támaszkodok. Ő is liheg egy kicsit, de látszik, hogy ő jóval edzettebb nálam.
- Ez… nem… ér… - zihálom. – Te heti háromszor edzésen vagy… naná, hogy simán legyőzöl ebben.
- Heti négyszer – javít ki mosolyogva. (Natessék, már nem is liheg…) – És nem csak ebben győzlek le simán.
- Valóban? – nézek rá érdeklődve. – Hát még miben?
Nem válaszol, csak közelebb lép… és még közelebb… Finoman a falnak dönt, és teljes testével eltakar, így már nem is érzem, hogy mögötte vígan tombol a tél. Mélyen a szemeimbe néz, aztán olyan lágyan csókol meg, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot.
- Hé, azért nem kell itt elalélni nekem – neveti kissé gúnyosan a nyakamba, aztán ott folytatja, ahol abbahagyta, de most még jobban a falnak szorít. Talán így akar megóvni a totális összeeséstől…

A következő másfél óra bevonult Hermione Granger legkellemesebb perceinek sorába. És nem is akármilyen helyezést ért el ott. Fél hétkor kábán búcsúzom el tőle, és nem is emlékszem, hogyan értem fel a szobámba. Azonban két izgatott visítás visszaránt a földre.
- Úúúristen, Hermione! – dönt le a lábamról Parvati. – Hogy lehetsz ilyen kegyetlen? Miért nem mesélted, hogy Malfoyjal jársz? – sikkantgatja a fülembe. Gyanítom, hogy ott maradandó károkat okozott ezzel.
- Mi? Én nem… mi nem járunk – nyögöm, ahogy megpróbálok feltápászkodni.
- Jaj, ne kéresd már magad – vigyorog rám Lavender. – Hiszen láttunk titeket!
Jaj ne, tényleg… a torony ablakából tökéletes kilátás nyílik arra a falszakaszra, ahol voltunk. És csak negyed hatkor kezdett sötétedni…
- Hát jó… valami tényleg van köztünk, de nem járunk – mondom nekik halványan mosolyogva, miközben lehámozom magamról a kabátot és a sálat. – Malfoy csak… nem is tudom…
- Malfoy? – néz rám Parvati értetlenkedve. – Nehogy azt mondd, hogy ezek után még a vezetéknevén szólítod.
- Hát… de, igazából igen – válaszolok elgondolkozva. Tényleg, miért is nem a keresztnevét mondom? Aztán beugrik valami. – De csak azért, mert a Malfoy sokkal szexisebben hangzik, mint a Draco – vigyorgok rájuk, mire mindketten visítva felnevetnek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés