Meleg érintés az arcomon… már megint süt a nap. Erre a gondolatra elmosolyodok, és lassan kinyitom a szemem, hunyorogva várva a vakító fényt. Azonban nem azt látom, mint amire számítok, hanem egy kezet, amihez tartozik egy kar, egy váll, nyak, arc…
- Malfoy, mit keresel te itt? – ülök fel hirtelen az ágyamban, aminek
a szélén mosolyogva üldögél a szőke fiú.
- Gondoltam meglátogatlak – dünnyögi lustán, majd lassan felém hajol.
- Mi az, hogy meglátogatsz? – térek ki a támadás elől. – Hogy jutottál egyáltalán fel? Hiszen ott a jelszó, a lépcső…
- A jelszót te mondtad meg nekem szombat éjjel. És a lépcsőt is akkor iktattam ki, de ezt mondjuk már említettem… Amúgy nem értem, miért vagy úgy meglepődve. Te is be szoktál jönni hozzánk.
- Az lehet, csakhogy nem a szobádba, és reggelente nem üldögélek az ágyad szélén…
- Hát annyira kellemetlen ébresztő vagyok? – morogja kisfiúsan.
- Ezt nem mondtam… - kezdeném a vigasztalást, de ekkor kivágódik a szobaajtó.
- Hermione, beszélnünk kell, én nem bírom tovább ezt a… MI AZ ISTENT KERESEL ITT MALFOY? – vált át Harry kezdetben kétségbeesett hangja dühös üvöltésbe.
- Neked is jó reggelt Potter – vigyorodik el gúnyosan a mardekáros, aztán még jobban felül az ágyamra, hátracsúszik, és félig ülő-fekvő helyzetben nézi mellőlem az ajtóban álló fiút.
Vészjósló csend ereszkedik a szobára, és én ijedten kapkodom a fejemet a két jövevény között. Ekkor beugrik, hogy mi a fenének ijedezek itt, végülis ez az én szobám.
- Harry, légy szíves, menj el… – kezdem, és folytatnám is, de az említett belevág a szavamba.
- Hermione – mondja olyan hangon, amilyet még soha nem hallottam tőle, és a szemében mérhetetlen csalódottság csillog. – Ezt… ezt már végképp nem gondoltam volna. Azt tegnap este még el is fogadtam, hogy kicsit kavartok, de… de hogy még itt is alszik éjszakánként… Most már tényleg elhiszem, amit kedden… Te jó ég, és volt képed velünk ordítozni akkor? Mióta vagy te egy ekkora…
- Potter, ha tényleg be akarod fejezni ezt a mondatot, akkor már most készülj valami nagyon csúnya és fájdalmas halálra – szólal meg Malfoy higgadt hangon, miközben szórakozottan csavargatja az egyik tincsemet.
- Rendben – fújtatja. – A mondatot nem fejezem be… de veled viszont végeztem, Hermione. – Azzal megfordul és bevágja maga után az ajtót.

Egy percig totálisan ledöbbenve nézem azt a helyet, ahol az előbb még Harry állt, és azt kívánom, bárcsak álmodnék. A mellettem fekvő alak azonban meggyőz, hogy ez teljes mértékben a valóság. És ekkor hirtelen lepörög előttem az elmúlt egy hét, képek villannak fel az agyamban, majd mikor a végére érek, sápadtan meredek magam elé.
- Malfoy, mit keresel te az ágyamban? Hogy mertél feljönni ide? Honnan volt bátorságod, hogy megcsókolj? Miért kellett elhívnod engem Roxmortsba? És mondd, MI A FENÉT AKARSZ TŐLEM? Mert hogy valamit akarsz, abban biztos vagyok… Te jó ég, mit adtál nekem, amitől ilyen lettem? Mit tettem, mit tettem… - A mondatom végül zokogásba fullad, és csak halványan látom a könnyfüggöny mögül, hogy valaki elém térdel, aztán érzem, hogy szorosan átölel. Már épp teljesen belezuhannék a karokba, amikor beugrik, miért is kezdtem el sírni.
- Malfoy, kérlek te is menj… - hüppögöm, miközben hátrahúzódok.
- Nyugodj meg, Granger, nem tudod, mit beszélsz. Teljesen kikészített az a marha – duruzsolja, és megint magához szorít, de nem hagyom magam.
- Nem, nem csak ő készített ki, te is nagy szerepet játszottál benne, úgyhogy azonnal menj el! – mondom kicsit hangosabban, de még mindig nem mozdul, csak halványan mosolyogva végigsimítja az arcomat. – Azt mondtam, TAKARODJ! – ordítok rá végül, mire rögtön elsötétül az arca.
- Jól van, Granger, elmegyek. Majd szólj, ha befejezted ezt a gyerekes hisztériát – mondja színtelen hangon, miközben felkel az ágyról, és kisétál a szobából.

Így magamra maradok a gondolataimmal, de nem sokra jutok, minden olyan kótyagos a fejemben. Aztán a sok közül az egyik elkezd kiéleződni, és fél perc múlva már teljes valójában villog a szemem előtt.
- Úristen – hördülök fel. – Ma lett volna az első helyettesítésünk! Piton meg fog ölni… te jó ég, hogy felejthettem el… Mi lesz most, mi lesz most – motyogom teljesen kétségbeesve, miközben magamra rángatom a ruháimat, és már rohanok is a pince felé.
A bájitaltan terem elé érve lefékezek, aminek az lesz az eredménye, hogy úgy másfél méter csúszás után hanyatt vágódok.
- Uh, ezt nem hiszem el – nyögöm, de gyorsan feltápászkodok, és hatalmas lendülettel berobbanok az ajtón. Az üstök körül álldogáló elsősök többsége meglepetten pislog rám, néhányan pedig nekiállnak fuldokolni a röhögéstől.
- Miss Granger, mondja, mit csinál? – kérdezi egy gúnyos hang a hátam mögött.
- Maga meg mit keres itt? – fordulok felé ledöbbenve, és nem is gondolok bele, mit mondtam az imént.
- Tudja Granger kisasszony, úgy húsz éve itt tanítok, de eddig még egyszer sem fordult elő, hogy valaki ilyen brutálisan betört volna az órámra. Nem is beszélve arról, hogy az előző kérdése igen udvariatlan volt.
- De hát… - kezdem teljesen összezavarodva. – Maga mondta, hogy ma mi tartjuk az elsősök óráját – motyogom egyre jobban elvörösödő fejjel.
- Mr Malfoyjal üzentem, hogy ma mégsincs szükség a helyettesítésükre. Nem mondta?
- Nem, ezt valahogy elfelejtette… - sziszegem, és köszönés nélkül kivonulok a teremből, de nem megyek messze, csak a mardekárosok klubhelyiségének bejáratáig. A jelszó elmorgása után belépek, és miután senkit nem találok a helyiségben, elindulok arra, amerre a fiúk hálókörletét sejtem. Az egyik szobából halk motoszkálást hallok, úgyhogy határozott léptekkel megindulok, és kopogás nélkül benyitok.

- Hello Granger – pislog rám kicsit meglepetten Malfoy, aztán elkezd vigyorogni az arckifejezésemen. – Miben segíthetek?
Nem tudom, mennyi ideig tart, amíg nem válaszolok, csak paprikavörös fejjel és kissé nyitva felejtett szájjal bámulom az anyaszült meztelen fiút, aki most ráérősen felvesz egy fekete bokszeralsót.
- Jól vagy? – lép ide hozzám.
- Őöö… igen, persze – térek kissé magamhoz.
- Remek, akkor talán kerülj beljebb – mosolyog rám, és behúz a szobába. – Nos, mi járatban?
- Voltam Pitonnál – jelentem ki, miután eltűntettem az arcomról az összes furcsa kifejezést.
- Tényleg? – néz rám. – Na és hogy van a mi kedvenc tanárunk? Én már vagy másfél órája nem láttam.
- Nem látogatóban voltam nála – sziszegem, és egyre mérgesebb leszek. – Valaki elfelejtette elújságolni nekem, hogy ma nem kell menni helyettesíteni, ezért berontottam hozzá az óra közepén.
Malfoy egy ideig csak mereven bámul rám, aztán eszeveszett röhögésben tör ki.
- Ez nem vicces, te görény! – kiáltom rá, mire ő még jobban belelendül a nevetésbe. Végül visszagondolok a pár perccel ezelőtti történésekre, és be kell látnom, hogy tényleg elég röhejesen viselkedtem. Nagyot sóhajtok, és mosolyogva megvárom, míg a szőke fiú abbahagyja.
- Na jó – szusszant egyet az ágyára ülve. – Befejeztem – vigyorog rám, aztán teljesen felöltözik. – Mennünk kéne, épp ebédidő van.
Helyeslően bólintok, így elindulunk a Nagyterem felé.

Miután belépünk, fordulnék is a Griffendél asztalához, de hirtelen megtorpanok. Harry és Ron undorodó arckifejezéssel néznek rám, és ott, ahol eddig a helyem volt, most a tegnapi szőke lány ül. Továbbhordozom a tekintetem a többieken, és mindenhol megdöbbent képpel pislognak, néhány lány pedig vigyorogva susmorog valamit a szomszédja fülébe.
- Gyere – fogja meg gyengéden a karomat Malfoy. – Ülj le hozzánk.
Üveges tekintettel követem, és életemben először a mardekár asztalánál ebédelek. Illetve kaja nem megy le a torkomon, csak ülök, és hálás vagyok, hogy a körülöttem lévők nem szólnak hozzám. Pár perc múlva azonban kezd megnyugtatni az a tudat, hogy valaki végég fogja a kezemet.
- Délután nyugodtan gyere le hozzánk – mondja mélyen a szemembe nézve, miután befejezi az evést. – Van egy olyan sejtésem, hogy a ti klubhelyiségetekben nem lesz valami kellemes a hangulat…
- Rendben – bólintok, miközben próbálom visszatartani a kitörni készülő könnyeimet.
Az előcsarnokba érve megállunk, kedvesen megpuszilja a homlokomat, mire mögöttünk valaki fájdalmasan felnyög. Nem fordulok meg, így is tudom, ki az… Inkább vetek még egy hálás pillantást Malfoyra, aztán elindulok rúnatanra. Örülök, hogy erre az órára Harryék nem járnak, kétlem, hogy kibírnám most egy légtérben velük. De sajnos még lesz egy gyógynövénytanunk is, és ott már nem tudom elkerülni őket.

Kicsöngetés után öt perccel remegő gyomorral lépkedek az üvegházak felé. A fagyos szél is felélénkül, borzongva húzom szorosabbra magam körül a kabátomat. A tegnapi napos időnek már nyoma sincs… pont úgy tűnt el, mit az én boldogságom. A Tiltott Rengeteg fái fölé egy hatalmas fekete felhőtömeg tornyosul, üzenve ezzel azt, hogy a mai napra tervezett viharból ez még csak egy kis ízelítő.
Kis késéssel érkezek meg az órára, de Bimba professzor szokásához híven észre sem veszi. Ezen nem is aggódok, szememmel inkább két fiút keresek. Megvannak. Ott álldogálnak a legtávolabbi sarokban, és a mai napra betervezett növényen dolgozik a kis trió. Igen, trió, mivel a helyemet ismét másvalaki foglalta el. Keserű fintorral odalépek két hugrabugoshoz, és ők kedvesen rábólintanak a kérésemre, miszerint dolgozhatok e ma velük. Egész óra alatt mélységes csendbe burkolózok, és csak száguldoznak a gondolatok a fejemben. Végül arra jutok, hogy elfogadom Malfoy meghívását. Nincs erőm szembenézni Ronékkal, akik valószínűleg egész délután a klubhelyiségben lesznek. Igaz, tanulhatnék fent a szobánkban is, de ott meg falra másznék Parvatiék csacsogásától.

Kicsöngetés előtt tíz perccel csendben meglógok, hogy előbb felérjek a toronyba, mint a többiek. Használom azt a kis folyosót is, amit Malfoy mutatott, így rövid időn belül megérkezek, leveszem a vastagabb ruhákat, beledobálom a táskámba a holnapra szükséges házi feladatokat, aztán hasonló gyorsasággal elviharzok a Griffendél klubhelyiség közeléből. Az előcsarnoktól már lassabban folytatom az utamat. Szomorkásan lépkedek, nem tudom elképzelni, mi jöhet még ezek után.

- Arrogantia – mondom hangosan a hideg falnak, mire megjelenik a mardekár klubhelyiség ajtaja. Gondolkozás nélkül kinyitom, aztán meglepetten pislogva becsukom magam után. Kicsit át lett rendezve a helyiség, az egyik jól látható sarokban most egy kis kőedény álldogál, előtte pedig székek vannak.
- Á, itt is van a mi kis díszvendégünk – hallom meg Malfoy hangját, ami most ugyan olyan gúnyosan cseng, mint amilyennek megszoktam az öt év során. Megfogja a karomat, és közelebb húz a székekhez, amiken már ott üldögél a mardekár ház színe-java.
- Akkor kezdődjön a műsör – nevet fel röviden, aztán előveszi a pálcáját és a kőedény felé int vele. A merengőből (mivel az, mostmár felismerem) ezüstös szálak emelkednek ki, amik addig kígyóznak a levegőben, míg össze nem állnak egy négyzet alakú képpé. A kép közepén pedig…

- A Hedonizmus Háza? – suttogom felismerve az épületet.
- Pontosan, örülök, hogy erre még emlékszel – duruzsolja a fülembe, majd olyan szorosan átölel hátulról, hogy mozdulni se bírok. – És most végre megtudhatod, mi is történt valójában azon a bizonyos szombat éjszakán…
Még egyet pöccint a pálcával, mire a kép elkezd mozogni. Látom magunkat, ahogy felmegyünk az emeletre, leülök, elémrakja azt a bizonyos színes koktélt, aztán felállok, és…
- Jézusom – nyögök fel halkan, de Malfoy meghallja.
- Valami baj van, Granger? Pedig ott nagyon élvezted ám. És mit ne mondjak… én is. Sárvérű létedre egész jól táncolsz. – Halkan belekacag a fülembe, aztán nézi tovább a „műsort”.

Megint az a színes koktél, és én ismét felállok az elfogyasztása után. Kétségbeesetten nyöszörögni kezdek, mikor látom, hogy most még hatásosabban kezdek el táncolni a terem közepén lebegő képen.
- Látod, látod… én figyelmeztettelek, hogy ne kötekedj velem. De te nem hallgattál rám – hajol megint a fülemhez. – A keddi kis pletykámtól azt hittem, észhez tértél. De be kellett látnom, hogy mégsem vagy olyan okos, mint amilyennek mondanak. Bizony, mert te újra megtetted…

A merengőben egy ismeretlen srác magával húz, és én semmit nem teszek ellene.
- Granger, Granger… hogy te milyen könnyűvérű tudsz lenni.
- Malfoy, hagyd abba… fejezd be… nem akarom látni, én nem akarom, hogy lássák – könyörgök neki.
- Nem, drágám, végig fogod nézni. Hisz még csak most jönnek az érdekesebb részek…
- Miért csinálod ezt velem? – kérdezem, és már nem tudom visszafojtani a könnyeimet.
- Hétfő este megmondtam, nem emlékszel? A délutáni kis akciódnak még következményei lesznek… hát tessék, viseld őket, fizess a szemtelenkedéseidért. Tanuld meg végre, hogy egy Malfoyjal senki nem bánhat tiszteletlenül. Lám, ez a különbség az aranyvérűek, és a sárvérűek között…
- Ne legyél nagyra a véreddel Malfoy. Te is csak egy beltenyésztett korcs vagy, akinek a szülei közelebbi rokonságban állnak egymással, mint én az unokatestvéreimmel…
- Fejezd be, Granger – sziszegi a fülembe. – Még itt sem bírod visszafogni magad? Inkább nézd csak, mi történik ott a képen.
Odakapom a fejem, és látom, hogy lerakok egy hosszúkás poharat, majd odalépek Malfoyhoz, és hosszan megcsókolom. A székeken ülők erre vad füttyögésbe és tapsolásba kezdenek. Az ezt követő képsort látva teljesen leblokkol az agyam.

Malfoy megfogja a kezemet, és bemegyünk egy kis szobába. Bezárja az ajtót, majd egyből rávetem magam, elkezdem lehámozni róla a ruhákat, miközben rólam is egyre csak fogynak. Lassan egy ágyra dönt, nekiáll lehúzni a fehérneműimet is, aztán… aztán a kép elsötétül, a vékony ezüstös szálak fürgén visszakígyóznak a kőedénybe.
A mardekárosok csalódottan felhördülnek.
- Ne már, Draco, miért pont itt kellett abbahagynod? – kérdezi egy fiú hitetlenkedő szemekkel.
- Csak nem gondoljátok, hogy minden kis apró, mocskos részletet kiterítek elétek? – nevet fel gúnyosan, mire a szoba elkezd forogni velem.
- Dehogynem, pont ezt vártuk tőled – visít fel egy rövid, fekete hajú lány.
- Ó, nem, nem – rázza meg a fejét. – De annyit elmondhatok, hogy sárvérű létére eszméletlen, mit tud művelni a csípőjével…
A teremben mindenki hangos ovációban tör ki, de úgy érzem, egyre halkulnak. A távolból hallom, hogy Malfoy még mondd valamit, aztán elvesztem a talajt a lábam alól, minden elsötétül, és én belezuhanok a fojtogató semmibe.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés