Esik az eső, de egy barna hajú lány ezzel nem törődik. Mellette az emberek az eső elől menekülnek. Vagy a buszmegállóba, vagy egy épület ajtajába ahol nem ázhatnak el, de ő nem. Üres tekintettel néz maga elé, és emlékek jutnak eszébe. De bárcsak elfelejtené.. Belép a szobába. Szerelme kezében pálca van, és előtte fekszik, és síkit egy szőke lány. Aztán sikolya, ár csak víz hangzik a szobában. Meghalt… Hogy tehetett ilyet?  Hirtelen megáll, és lerogy a földre.

-       Hogy tehettél ilyet? Hogy ölhetted meg Lunát?!

Aztán halk pukkanás hallott háta mögött. Mikor megfordult egy ismerős arcot ismert fel. Szerelme volt.

-       Hermione hallgass meg!

-        NEM! EZT NEM TUDOD MEGMAGYARÁZNI! MEGÖLTED LUNÁT!! GYŰLÖLLEK DRACO!

-       Te nem tudsz gyűlölni édesem – mondta Draco mosolyogva, majd meg akarta simítani szerelme arcát, de az ellökte a fiú kezét.

-        De tudok. És téged kimondottan gyűlöllek Malfoy! Mért hittem hogy változhatsz?! Ugyan az a görény vagy, mint a Roxfortban voltál, csak most jól leplezed! – majd egy levegő vételre meg állt, de aztán egyből folytatta. – Kitudja… Ma Lunát ölöd meg, holnap engem fogsz?

-        Sohasem bántanálak! A lányt sem akartam megölni, de a Nagyúr azt parancsolta!

-        Nem érdekel! Mindenből kipofázod magad, de ebből mégse tetted. Elmondjam mért? Mert nem is akartál ellenkezni! Ha akartál volna, akkor megtetted volna te féreg!  Gratulálok Malfoy, vérbeli halálfaló vagy!

A fiú csak ott állt, és nem szólt semmit. Fájtak neki ezek a szavak, hiszen tudta, a lánynak igaza van.

- Na mi van! A Nagy Draco Malfoy nem vág vissza? – kérdezte Hermione gúnyosan.

- Igazad van! De egyben különbözök tőlük.

- Na halljuk! De várj mégse. Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra. A Soha viszont nem látásra!

Azzal elindult, de Draco visszahúzta, és megcsókolta. Hermione viszonozta a csókot, és ezért gyűlölte magát. Gyűlölte Voldemortot, mert ilyen falat épített szerelme, és ő közé. Gyűlölte Malfoyt, mert mindenek után, amit tett, még mindig nem tudta elfelejteni őt. A csók után Draco szólalt meg először:

-        Kár hogy összevesztünk. Épp meg akartam kérni a kezed. De ha meg tudnál bocsátani… - mondta, majd talárja zsebébe nyúlt, de Hermione megállította kezét.

-       Nem tudnám az életemet leélni a mellett, aki megölte a barátnőmet. Sajnálom Draco. De ehhez bizalom kell, és én nem bízok benned!

A Fiú szótlanul állt a volt Griffendéles előtt, majd elrakta a kis dobozt, és elindult. De egy utolsó szót, még mondott:

- Szeretlek, és örök életemben szeretni foglak! – mondta, majd elhoppált.

Esik az eső. Szerelme szavait, még mindig hallja. Majd megszólal:

-        Én is Draco! De amit tettél, az örökös seb marad szívemen.

De nem hallja más a szélbe súgott vallomást. Így fájdalmas léptekkel folytatja útját a szakadó esőben, s nézi, ahogy az emberek menekülnek az eső elől, és közben reménykedik, hogy a sötét felhők elvonulnak, és ismét olyan fényesen fog sütni a nap, mint régebben. De ez abban a pillanatban olyan reménytelennek tűnt…