- Khmm.

Draco szobájában csak úgy visszhangzott a köhintés. Az éles hang úgy vágott bele a csöndbe, akárcsak a villám egy fába...

- Khmm. - Hallatszott újra, erősebben. Draco álmosan átfordult a másik oldalára, mire Hermione keze lecsúszott a fiú izmos hátáról.

- Draco. Felébrednél végre? - kérdezte Lucius kicsit haragosan. - Legszívesebben lerántanám azt az átkozott takarót rólatok, de mivel Miss. Granger-ön sincs ruha, nem leszek udvariatlan... - E szavak tökéletesen hatottak Dracóra és Hermionéra, mindketten ijedten kaptak a paplan után, hogy minél több felületet eltakarjanak magukból. - Végre. Ideje volt...

- Lucius. Ne legyél ilyen gonosz velük... - Narcissa macskásan végigsimította hátulról Lucius felsőtestét. - Mi is voltunk fiatalok, és velünk is megtörtént párszor, hogy elkapott a hév... Vagy netán már elfeledkeztél azokról az időkről?

A férfi arcán egy halvány pír futott végig, majd fölényes, ám kedves hangon vágott vissza.

- De drágám, mi összeillettünk és joggal kapott el a hév... Na de ők? Nézz csak rájuk!

Hermione kezdte magát rettentően kényelmetlenül érezni. Az egész szituáció zavaros volt. Enyhén zúgott a feje, alig emlékezett a tegnapra, le akart tusolni, mert melege volt, éhes volt, ráadásul Draco teste még mindig eléggé hozzásimult az övéhez...

- Jól van, ennyi elég is volt a nosztalgiázásból, köszönjük. De megmagyarázná végre valaki, hogy mi történt?! - csattan fel Draco. Narcissa kedvesen felkacagott.

- Hermione. Ugye tegezhetlek? - A lány bizonytalanul bólintott. - Köszönöm. Mit érzel? Tompán fáj a fejed, éhes vagy, és nem emlékszel a tegnapra?

- Honnan tudja...?

- Draco. - Fordult most a fiához. - Elemeltél valamit a fiókomból, amit nem kellett volna? - Próbált mérgesen nézni egyetlen csemetéjére, de nem sikerült neki, így végül elnevette magát. - Na, ne vágj már ilyen fejet, nem haragszom.

- Narcissa.

- Jajj, bocsánat szivem. Az a bizonyos csoki, amit Draco elcsent, bizonyos bájitalt tartalmazott. Ez a bájital felkelti az illetőben a titkos, elfojtott vágyakat. Egyszerre kell megenni a bonbont, csak akkor hat. A következő huszonnégy órán át teljesen kikelnek önmagukból, és az az énük jön elő, amit még soha senki nem láthatott. Reggel, felébredéskor szokásos fejfájás, éhség...

- Ekkora félrelépést... Basszus... Ez nagyon égő... Csak a Nagyúr meg ne tudja...

- Félrelépés? Draco, te nem figyeltél rám, vagy én nem voltam elég érthető? A bájital csak akkor hat...

- Igen?

- Biztosan tudni akarjátok?

Draco és Hermione összenéztek, majd egyszerre bólintottak.

- Nos, csak akkor hat a bájital, hogyha lelkitársak vagytok... Tudjátok, az igazi, a Nagy Ő...

Síri csönd. Draco fejében csak úgy cikáztak a gondolatok.

<i> Lelkitárs? Lehetetlen. Tökéletes ellentétek vagyunk! Ez képtelen... Anya téved... </i>

- Draco, nagy port kavartál! Még hogy anyád téved? Ha már ilyeneket gondolsz, zárd le az elmédet. Fiam, nem tudok mit mondani. Jól megjártad. Kellemetlen helyzet...

- Lucius, légy tekintettel a vendégünkre is - szólt kedvesen Narcissa.

- Mrs. Malfoy... kérem... nem engednének el? - könyörgött kétségbeesetten a lány. A haja kócos és zilált volt, és görcsösen kapaszkodott a takaróba. - Én ezt nem értem... Én, én el akarok menni innen... és... meg akarok szabadulni Malfoytól is... Tudom, hogy ő nem a lelkitársam! Tudni akarom, hogy mit műveltünk tegnap... kérem a pálcámat és a ruháimat... Nem mondom el senkinek sem, hogy itt vannak, hogy mi történt... csak engedjenek el... A barátaimat akarom...

- Igen, már a második fázisba léptek. Nyugodj meg, minden rendben lesz. Lucius, varázsolj rá egy köntöst, kérlek. - Pálcaintés, Hermionén a ruhadarab. - Menj el szépen zuhanyozni, utána kapsz reggelit, és elmagyarázunk mindent.

Miután Hermione kiballagott a fürdőszobába, és Narcissa is lement szólni a manóknak a reggeli ügyében, Lucius gonoszan elvigyorodott, és lehuppant az egyik fotelba. A két szőke, jégszemű férfi egymással szemben ült.

- Gratulálok. Ezt te is megkaptad. Jól benézted, de sebaj, túl jól indult a nyarad, kell egy kis kavarodás. De meg fog oldódni, elintézzük. - Igen, ez mind Lucius Malfoy száját hagyta el, és ami a legmegdöbbentőbb volt benne, hogy nevetve, szinte röhögve mondta.

- Apám, miről beszélsz?! Kezdek kiborulni...

- Tudod, a másik hátulütője a csokoládénak az, hogy mivel megmutatta, hogy ő az igazi számodra, ezáltal egy mágikus kötelék elválaszthatatlanná tett titeket. Hiába veszel el egy másik lányt, nem fog nyugodni benne egy hangocska, ami csak Miss. Granger nevét mondogatja, megállíthatatlanul.

- De én nem vagyok belé szerelmes! Ebben biztos vagyok!

- Márpedig az vagy, csak még nem tudod. Hidd el, ezt az édességet maga Piton csinálta, ráadásul saját tapasztalatból mondom. De ezt egy másik beszélgetésben fejtem ki.

Draco felvonta a szemöldökét, és kérdezgetett tovább.

- És Granger? Most mi lesz? El kell vennem feleségül vagy mi? De hát ő a Nagyúrnak kell, nem? Ő mit fog ehhez szólni? És különben is, ő nem akar itt maradni. Meg Potterék... és én sem akarom őt! És miért voltatok ilyen sokáig távol?! Ha itt vagytok, ez nem történik meg!

- Te nem olvasol újságot?

- Nem, miért? Ez most hogy jön ide?!

- Fiam... a háború lezajlott... - Mindezt olyan nemes egyszerűséggel jelentett neki, hogy az már fájt. Lucius nem tudott máshogy tényt közölni, csak ilyen... tényközlően. 

- Hogy micsoda?!?!?!

- Nem értem, hogy hogy nem érzékeltétek... hurrikánok, tornádók söpörtek végig egész Londonon.

- És nekem miért nem szólt senki sem?!

- Mert te még nem vagy hivatalosan halálfaló, és nem volt szabad ember, aki elmehetett volna szólni neked. Ráadásul Narcissa nem is örült volna neki, tudod, hogy ő mindig is ellenezte ezt az egészet. És én is jobbnak láttam, hogy itthon maradj. Biztonságban akartalak tudni téged is, és anyádat is.

- Mikor, hol, hogyan, ki győzött?!

- Lassan a testtel. Egy hete történt, azóta ott robotoltunk, hogy eltakarítsuk a testeket. A Roxfortban csaptak össze. A Nagyúr megunta a várakozást, és rajtaütés szerűen támadtuk meg őket. Besúgóim voltak az iskolában, amikor Potter odament szaglászni.

- Ki élte túl?!

- Szerinted? Ha nem a Nagyúr győzött volna, akkor most itt nevetgélnénk? Nem. Tehát, ő győzött. Eléggé legyengült, már szinte a halál szélén van, és a gyógyítók nagy része azon fáradozik, hogy megmentse. Nem biztos, hogy túléli.

- És ezt ilyen nagy vidámsággal mondod?

- Igen, mert van okom rá. Hűséges szolgálója voltam mindig is a Sötét Nagyúrnak. És mivel az én besúgóim üzentek nekem, én meg a Nagyúrnak, hogy Potter a Roxfortban van, ezért elég nagy jutalmat ígért nekem...

- És?

- Draco. A Nagyúr haldoklik! Nem számított erre. Már semmit nem tud ellene tenni. És mitől félt mindig is?

- Két dologtól. Hogy meghal, és hogy a pornép vígan él a varázsvilágban.

- Pontosan. Felépítette ezt a csodálatos világot nekünk. Szerinted hagyja romba dőlni? Nem. A hatalmat átadja valakinek... akinek épp nagyon hálás...

- Nem mondod komolyan!

- Még semmi sem biztos, de eléggé így szűrtem le. Nagyon hálás most a Malfoyoknak... Mindenesetre már így is én vagyok a Mágiaügyi Miniszter...

- Apám, de hisz ez csodálatos! Gratulálok.

- Tehát nem kell félned, hogy mit fog gondolni. Nyugodtan ellehettek Grangerrel.

- De ez annyira lehetetlen...

- Márpedig nem az. Ki fog ez még alakulni. A legnagyobb ellenségekből lesznek a legnagyobb szerelmek. És a bájital nem enged. Édesanyáddal is valahogy így jöttünk össze... És az is a véletlen műve volt.

- Miért találom furcsának, hogy ilyeneket hallok a te szádból? - kérdezte ironikusan.

- Mindig is a családom volt az első. Csak számít az egyetlen fiam boldogsága! Mondjuk jobban örültem volna, hogyha a számodra kijelölt hölgyet veszed feleségül, és normál estben nem is engedném, hogy <i> vele </i> élj, de tekintettel arra, hogy Narcissával is így találtunk egymásra, meg a bűbáj kötelékére... ez most nem fontos. Most viszont menj szépen le, és értesítsd a jövőbeli mennyasszonyodat, hogy mi lett a barátaival, mi történt kint és a többit. És még vár rátok egy eléggé kellemetlen merengőzés, amikor ugyanis megnézzük, hogy mit műveltetek a tegnapi napon...

- De én nem akarom feleségül venni...

- Draco! - dörrent rá szigorúan. - Kötelességed. És különben is. Mondtam, hogy várd ki a végét. Nem is most várom el, hogy kérd meg a kezét. Majd úgy fogod érezni, és akkor senki nem tud majd megállítani...

<center><b> Öt évvel később </b></center>

- Drágám, Lucius mikorra várható?

- Tessék? - szólt ki a kertből Draco, miközben fiát épp felültette egy hippogriff hátára.

- Lucius mikor jön?

- Vacsora időben. Körülbelül akkor végez a minisztériumban. Anya hogy van?

- Legutóbb még bent pihent nappaliban. Szegényke már alig bír menni, ráadásul a kicsi is egyfolytában rugdalózik.*

- Adtál már neki fájdalomcsillapítót?

- Persze, de Piton tanácsára nem akarom túlzásba vinni.

- Érthető. És te hogy vagy? - A hippogriff felszállt a négyéves szőke, huncut kisfiúkkal, hogy körberepülhessék a kúriát. Draco közelebb lépett Hermionéhoz, megsimította a haját, és egy lágy csókot lehelt az ajkaira. Jobb kezével átkarolta, míg a ballal simogatta gömbölyödő pocakját.

- Ó, én remekül. Ma még csak kétszer adott jelet magáról, szóval még tűrhető, de egyre rakoncátlanabb.

- Nem úgy értettem... Ma van öt éve, hogy...

- ... hogy megtudtam, hogy Harryék... nincsenek többé. Tudom.

- Igen... Sajnálom.

- Nem kell. De tényleg. Az a múlt. Azóta új életet kezdtem, és most minden jó. Hagyjuk, oké?

- Rendben. Amúgy a mai napon jöttünk rá, hogy szeretjük egymást, emlékszel?

- Igen! - kacagott fel Hermione. - Mennyire vicces volt... Épp nagyban veszekedtünk, és értelmetlen dolgokról vitatkoztunk, amikor mindketten elfelejtettük, amit mondani akartunk.

- Hogy szégyelltük magunkat! Elképesztő.

Egyszer csak egy manó hoppanált eléjük.

- Áh, Panky!

- Asszonyom, Uram. - Mélyen meghajolt. - Az Uraság üzenetet küldött. Itt a levél. - Azzal átnyújtott egy piros borítékot.

- Egy rivalló? Mi ilyen fontos? - kérdezte Hermione.

- Nem tudom, de mindjárt kiderül... - Felbontotta, mire Lucius lágyan zengő baritonján megszólalt a levél.

<i> Hermione, Draco! Mivel a mai nap ünnepnap a családunkban, elvárom, hogy az öt évvel ezelőtti vacsorához hasonlót készítsetek el. A kacsa és a szív alakú tökös derelye kötelező, a többit szabadon választhatjátok ki! És mindezt természetesen pálca nélkül, ha kérhetném. Narcissa, Hermione, remélem mindketten jól vagytok. Másfél óra múlva találkozunk. Üdv. </i>

Hermione jókedvűen felnevetett.

- Hát, Lucius még mindig nem felejtette el az akkori merengős élményeket...

- A papi ma jön hozzánk? - A kisfiú leszállt a hippogriffel együtt a földre.

- Bizony! És most be is kell mennünk, mert nagy elvárásai vannak. Főzni fogunk, méghozzá pálca nélkül!

- Komolyan? - Felcsillantak mélykék szemei. - De jóóóó!

- Ha el akarunk készülni mire jön, akkor neki kéne kezdenünk... - aggodalmaskodott Hermione. Draco erre lekapta kisfiát az állatról, és hárman - illetve négyen, mert a legifjabb Malfoy, aki mellesleg lány lett, de még Hermione pocakjában volt - besétáltak a házba, hogy eleget tegyenek Lucius nagypapa kérésének.

* Igen, Narcissa terhes. Mivel a Malfoy család mindig is aranyvérű volt, úgy gondoltam nem lenne fair megszakítani ezt a szálat... Tegyük fel, hogy Narcissa maximum húsz évesen szülte meg Dracót. Draco most huszonhárom éves. Tehát Narcissa még simán, minden gond nélkül lehet állapotos negyvenhárom évesen, főleg ha tekintettel vagyunk arra, hogy ők varázslók, és sokkal tovább élnek, mint egy átlagos mugli... Tehát ha már Draco szálán úgymond „bemocskolódik” a vér, akkor legyen egy másik, továbbra is tiszta szál, hogy a Malfoyok megőrizhessék jó hírnevüket :)