• Szia, Szépségem. Jó a segged, kő kóla?

• Anyád – hatalmas pofon.

• Tapi, bocs hogy ezt mondom, de megérdemelted – vigyorgott Ágas.

• Na, ne mondd. De most már értem, hogy te miért nem próbálkoztál ezzel.

• Nem látod mellettem ezt az angyalt? Ha másnak mondom rajta kívül, kiherél.

• Vagy rosszabb – kuncogott Lily. Jó hogy végre összejöttek. Nincs büntetőmunka. Pláne hogy már aurorok vagyunk. Ördögi vigyor.

• Mit vigyorogsz, Black?

• Csak azon gondolkodtam, hogy végre nincs büntetőmunka?

• Hiányzik? Mert akkor nyugodtan jöhetsz hozzánk takarítani – mosolygott, majd mind a négyünkből kitört a röhögés.

• Ti sosem változtok – állapította meg Ágas azt, amit már régóta tudunk.

• Hiába, imádják egymás agyát húzni, meg heccelődni.

• Látszik, hogy Tekergő csaj. Sokkal lazább, mióta velem van – csókolta meg James Lilyt. Fúj, túl sok a nyál.

Inkább felmértem a terepet. Jó pár csaj volt itt, de nem az igaziak. Túl könnyen megszerezhetők. Kinéztem magamnak azt a jó kis feketét. Egy menetre tökéletes. Talán még többre is…

• Szia, Szivi. Jó a segged, kő…

• Sirius, apád fazekas volt?

• Nem, miért?

• Akkor hogy tudott ekkora köcsögöt csinálni?

• Adelaide, most a szívembe tapostál! – Csúcs ez a csaj.

• Bocs, hogy összetörtem a kicsi rózsaszín lelki világod – vigyorgott. Hmm, milyen szép a mosolya. Na meg a szeme…

• Ha továbbra is így nézel, kiesik a szemed – szólt röhögve, mire én sírós arcot vágtam, erre adott egy puszit, és elvonult a többiekhez. Nem is tudtam, hogy ilyen jó csaj. Na, jó azért észrevettem. James szerint bele vagyok zúgva. Szerintem meg csak kihívás. Nem akarja azt, amit én. De megtöröm!

• Fiúk, lányok, örömmel jelentem be a Gondűző színpadán a négy boszit: Lily, Anita, Nymphadora – hugicám mérgesen pillantott rá az ipsére – azaz hogy Tonks, és végül, de nem utolsó sorban: Liz.

Hatalmas taps a csajoknak. Hiába, nagyon megy a szekér a zenekarnak. Szinte minden este van fellépésük, bár próbálnak nem mindent elvállalni, hogy a tanulásra is legyen idejük. James, Remus, Lily, Dora és én aurornak, Morgó átoktörőnek tanul, Lizi pedig ingázik Anglia és Románia között, mivel ott sárkányokkal foglalkozik. Mániákus. De most kezdődik a koncert. Jöhet a tombolás, és hátha Ada is táncol velem…

• Szép jó estét fiatalok! Köszönjük, hogy eljöttetek. Akkor csapjunk is bele a lecsóba, első számunk az Ördög lány:

Angyalfiú, Ördöglány
Összejött egy éjszakán
(Mint Te meg Én)
Menny és Pokol
Tűz és Jég
Őrjítő és mégis szép
Mennyi küzdés és harc
Mindent felperzseltél
Lángolt Föld és Ég
(Te gyönyörű démon)
Érted vállalnám újból
A poklot a kínt
De távol jársz
(Távol jársz)
Távol jársz tőlem
(Mond hol jársz baby)
Szívem mégis mindig rád talál
(Te vagy a menedék)
Csakis együtt lehet
(Akarom gyere még)
Jöjj el hát ma éjjel ördög légy
(Gyere és ne kímélj)
És én angyal leszek

Angyalfiú Ördöglány
Senki meg sem érti már
(soha tán)
Menny és Pokol
Tűz és Jég
Hogy tud együtt létezni még
Mert az Angyalnak szárny kell
Az Ördögnek tűz
És túl kell élni még
(Az Öröklétet)
Engem az ösztön mi hajt
Téged vad vágyad űz
S a távolság
(Távolság)
Elválaszt tőled
(Elválaszt tőled)
Szívem mégis mindig rád talál
(Te vagy a menedék)
Csak is együtt lehet
(Akarom gyere még)
Jöjj el hát ma éjjel ördög légy
(Gyere és ne kímélj)
És én angyal leszek

Szívem mégis mindig rád talál
(Te vagy a menedék)
Csak is együtt lehet
(Akarom gyere még)
Jöjj el hát ma éjjel ördög légy
(Gyere és ne kímélj)
És én angyal leszek…

Nem hiszem el! Ágas olyan hülye lett az utóbbi időben. Folyton azt hajtogatja, hogy szerelmes vagyok Adába. Haha, kacag a májam. Oké, elismerem, kurva jó csaj. Fekete, enyhén hullámos fekete haja kiemeli a hófehér arcbőrét. Mély, kék szeme van, és szív alakú arca. Szép formás lábai, amit közszemlére is tesz a szexi miniszoknyáiban. De még belevaló, nagyszájú, olyan, ami a szívén az a száján típus, ebből adódóan imádjuk egymást szívatni. Ahol csak lehet, keresztbe teszünk egymásnak. Főleg ő nekem. Ugye mi fiúk mindig együtt vagyunk a lányokkal – amikor csak lehet – és ő így velünk. Mikor meg fel akarok szedni valakit, folyton lekoptatja rólam a bigéket, vagy beéget előttük. Ez nagyon ciki tud lenni.

• Most már annyira elegem van!

• Ada, nyugi már, inkább ülj le, és mondd el mi a baj.

• Szerinted még is mi bajom lehet? – tajtékoztam a dühtől, miközben fel alá járkáltam a Lilyék nappalijában.

• Kitalálom.

• Nem lesz nehéz.

• Csak ülj már le! Kikészítesz azzal hogy fel alá járkálsz! – leültem. – Vegyél kekszet – mosolygott. Én pedig vettem kekszet. Csokis. A kedvencem. Az övé is…

• Miért nem vesz észre? - szegény csaj. Mostanában rendszeresen ezt játsszuk. Én kiborulok, ő keksszel kínál, miközben majszolom meg előadom neki a szerelmi bánatom. Igen, mert nekem olyanom is van.

• Nyugi, tudod, hogy már észrevett.

• Igen, tudja, hogy élek.

• Minden kezdet nehéz. Csak kérdezd meg Jamest. Három vagy négy évig folyton kikosaraztam, adtam neki egy esélyt, és az óta a tenyerén hordoz. Vagy ott vannak Tonksék. Remus el se akarta kezdeni Nymphával a kapcsolatukat, mert, hogy ő nem érdemli meg a szeretetet, meg hogy veszélyes vele lenni, stb. de legyőzte ezt a kényszert, azóta boldogan élnek.

• Ez a ti tündérmesétek. Az én végem a boldogtalanul él, míg meg nem hal.

• Ne légy már ilyen pesszimista – mondta jó barátnőhöz méltón, mikor hatalmas pukkanás hallatszódott. Ilyen az én szerencsém! Pont neki kellett jönnie!

• Szép jó napot a hölgyeknek – köszönt vidáman. Mikor rám esett a tekintete hozzám fordult – Ada, mi baj?

• Semmi – válaszoltam. Miért nem tud elnyelni a Föld?

• Akarsz róla beszélni? – ez nem ér! Ilyenkor miért kedves mindig? A kérdésére viszont ráztam a fejem, hogy nem. – Pasi ügy, mi? – bólintottam.

• Sirius, kérlek.

• Oké, oké, megyek már. Ágas merre tekereg?

• Befogtam kerti munkára, pálca nélkül.

• Jaj, mindjárt megsajnálom - milyen aranyos mikor ökörködik. – Ada, figyuzz, szétátkozzam azt az ipsét, aki így megbántott?

• Sirius! – szólt rá Lily.

• Jó, már itt se vagyok - és tényleg nem.

• Na, most ő maga bizonyította be, hogy fontos vagy neki.

• Ezt veled is megtette volna.

• Igen, de…

• Lily, nincs, de. El kell felejtenem. Ennyi. Köszönöm a lelki segélyt. Szia – majd dehoppanáltam a lakásomra. Én London belvárosában élek, a Jonas Streeten, ami azért jó, mert a fő turistalátványosságok – Hyde és St. James Park, Buckingham palota, Oxford Street, Piccadilly Circus, Trafalgar Square, ja meg a Westminster negyed stb. – egy köpésnyire vannak a lakásomtól, és jó kimenni az emberek közé.

Úgy döntöttem ledőlök pihenni kicsit. Kissé elszundíthattam, mert arra ébredtem, hogy álmaim hercege ébresztett – tudom, rózsaszín leányálom. – Engem nézett. Úgy felpattantam mintha megcsapott volna a kettő húsz – hiába, tagadhatatlanul félvér vagyok.

• Valami van rajtam, hogy így bámulsz? – kérdeztem kicsit bunkó stílusban.

• Nem, csak olyan aranyos voltál, miközben aludtál. Állandóan az az igazi, rád jellemző mosoly. Úgy néztél ki, mint egy gyönyörű baba.

• Kösz. Kérsz valamit? Tea, kávé, üdítő?

• Teát. Mindjárt öt óra – hogy tud mindig vigyorogni?

• Haha. Egyébként hogy-hogy itt vagy? Nem sűrűn jársz erre.

• Gondoltam beugrom. Ágaséknál olyan letörtnek tűntél, és valahogy nem volt szívem téged egyedül hagyni.

• Ó, milyen kedves.

• Hát igen, én egy angyal vagyok!

• Khmm…

• Meg ne fulladj itt nekem.

• Miért ne?

• Mert akkor egy kisördöggel levesebb lesz?

• Szerintem te tévedésben élsz.

• Már miért élnék, angyalom?

• Azért mert ördögöd van.

• Ezt most már nem értem – vigyorgott, miközben átölelt hátulról. Kicsit ledermedtem, amit ő meg is érezhetett, de aztán gyorsan el tudtam magam engedni. Szerencsém volt.

• Igazából most már én se.

• Mit szólnál egy randihoz? – ha az öleléstől, leblokkoltam, ettől szabályosan ledermedtem. Szerintem tetszett neki a reakcióm. Vigyorgott továbbra is. Aztán szenbe fordított magával, és megcsókolt.

Meg-csó-kolt.

Sirius megcsókolt.

Sirius Black megcsókolt.

Sirius Black megcsókolt. Az arcomon. Ettől feloldódtam. Csúcs ez a srác.

• Mégis hogy gondoltad ezt a randit? – emeltem ki jól az utolsó szót, hogy bemutassam, kissé kételkedem benne, hogy jól hallottam.

• Szimplán. Itt és most. Beszélgetünk, hülyülünk…

• Azt minden nap szoktunk.

• Miért kell neked közbevágnod?

• Csak.

• Tudod mit, akkor gyere sétálni.

• Hé, és a tea? – kérdeztem, mikor már a kabátomat erőszakolta rám.

• Megisszuk.

• Miből? – erre elővarázsolt egy termoszt, bele meg a teát, amit megfőztem. Hát, bármit mondhatok róla, de azt nem, hogy nem tudja feltalálni magát.

• Mehetünk?

• Persze – elindultunk.

Órákig tekeregtünk a St. James Parkban. Úgy néztünk ki, mint egy szerelmespár. Kézen fogva andalogtunk, beszélgettünk.

Épp a park egy eldugott részén jártunk, mikor öt halálfaló jelent meg, és bekerítettek minket. Nálam nem volt pálca, csak Siriusnál. Kettőt lefegyverzett, de amíg ő nem figyelt, engem átkoztak. Mindenem fájt, véreztem. Éreztem, hogy lassan elhagy az erőm. A halálfalók már rég eltűntek, Tapmancs pedig üzent a Főnixeknek.

Aztán mellém térdelt, a kisebb sebeket el tudta tüntetni, de mivel nem volt gyógyító, nem tudott nagyon ellátni. Ő letérdelt mellém, és a fejemet az ölébe vette. Halkan beszélt hozzám, de én éreztem rajta, hogy nagyon ideges, és inkább magát nyugtatja, mint engem.

• Sirius, én…

• Csss, ne beszélj. Nem lesz semmi baj.

• Ha meghalnék, engedj el. Ne hibáztasd magad.

• Nem fogsz meghalni. Szeretlek, angyalom.

• Én is szeretlek – majd megcsókolt. A számon.

Mikor ajkai elengedtek, még a szemem sarkából láttam, hogy megérkeztek a többiek, és felém indulnak. Ezek után semmire sem emlékszem. Elvesztettem az emlékezetemet. De talán úgy halok meg, hogy tudom, akit szerettem, szeretett. Talán. Ha meghalok…