Szerelmi petíció
Gwenda 2008.12.09. 19:31
Reggel volt! James félálomban botorkált ki hálószobájából. A tükör elé érve megigazította félrecsúszott szemüvegét és kék csíkos pizsamáját. A tőle megszokott időpontban leült reggelizni, felvágta az asztalra készített pitét. Tányérja szélén megcsillant a reggeli Nap fénye. Mikor végzett szennyesbe tette tegnapi ruháit, és egy frissen vasalt öltönyt vett elő. Megmosta a fogát, s a tükörben (a biztonság kedvéért) megcsillantotta hollywoodi mosolyát, majd elégedetten kisétált a lakásból.
Az utcán sétálva kikerült egy csapat mentalistát. A pompás faleveleket magával sodorta a könnyű őszi szellő a csupasz fák ágairól, s megsimogatta az emberek arcát. A bágyadt napsugarak halványan tündököltek a reggeli ködben. A járda végén James betért egy fogadóba, ahol rátalált legjobb barátjára, Siriusra.
- Készen van? – kérdezte James.
- Igen, minden itt van – felelte bűnöző mosolyával Sirius, majd elbújt egy asztal mögé, letette táskáját, elővette légfrissítőjét, körbe fújta a helyiséget, majd újra eltűnt.
Pár perc múlva egy lány lépett be az ajtón meglengetve sűrű haját.
A vörös hajfürtök táncoltak a levegőben. James ott állt, ujjait tördelve, elpirulva, és dadogva megszólította a lányt:
- Öhm… Lily?
- Igen, én vagyok – mondta a lány.
- Hát… öhm… szeretném megkérni a… öhm kezedet.
- Tényleg? Nem mondod? – kérdezte fásultan a lány. – Körülbelül ez lenne a kilencvenharmadik alkalom.
- De ez most más lesz! Hallgasd meg e gyönyörű költeményt, melyet csak a te számodra írtam.
- Hallgatom.
- Szeretlek…
- Na ne mond! – legyintett Lily.
James letérdelt egy helyesírási szótárra és elővette zakózsebéből a tarot kártya dobozába rejtett agyagból megformált jegyűrűt.
- Imádom a kék… vagyis zöld szemeidet…
- Kezdődik…
Sirius egy ablaktörlőlapáttal mutogatott, mint egy reptéren, és hangosan, de súgott Jamesnek:
- Olyan szerelmes vagyok beléd… - formálta némán a szavakat.
- Lily, te szociális légylárva… Mi?!... öhm… romantikus kékbálna… öhm… Mi?! Magyarázz már érthetően! Basszus miattad vesztem el ezt a kört is! – ordítozott James… na nem Lilyvel, hanem Siriusszal.
- De segg vagy! Én miattam? Nem én beszéltem a szociális légylárváról, hanem a sarkon az a mugli BKV ellenőr! Te segg!
- Segg vagy te!
- Jajj, istenem de köcsögök vagytok, nem veszitek észre, hogy én is itt leledzem? – szólt közbe Lily.
- Félre érted! Félre érted!
De akkor már késő volt. Lily már dühösen elviharzott, s bevágta maga mögött az ajtót. A kis poros kocsma összedőlt, James és Sirius egy utolsó halk nyögést hallatott.
- De segg vagy, Lily!
Vége
|