Csöndes hétfői napra ébredtem. Kint fújt a szél, és az ablakon át hallottam a madarak csicsergését. Minden olyan békés és csendes volt addig, míg az én drága barátnőm el nem kezdett horkolni... méghozzá nem is kicsit! Komolyan mondom, attól féltem, hogy a horkolása miatt ránk dől a Roxfort. Én, ahogy egy jó barátnőhöz illik, próbáltam elviselni Lizt, de az én türelmem is véges.
- Liz, ne horkolj légy szíves! - mondtam neki, miközben megbökdöstem. Ezután egy kis időre elhallgatott, majd újra elkezdte. Te akartad, Elizhabeth... Ha harc, hát legyen harc!
- ELIZHABETH GRANT, TE DISZNÓ! HA NEM FEJEZED BE A HORKOLÁST, ÉN NEM TUDOM, MIT CSINÁLOK VELED, DE NAGYON FOG FÁJNI!! - mondtam, de még nem fejezte be, lendületet vettem, és ráugrottam az ágyára. Ő egy csöppet sem nőies sikoltás közepette leesett az ágyáról, és magával rántott engem is.
- Lily, te teljesen megőrültél?! A szívbajt hoztad rám!
- Ne haragudj, de ha jól tudom, te voltál az, aki előbb úgy horkolt, hogy... csak na!
Liz még egy kis ideig morgott, majd feltápászkodott, és elindult a fürdőszobába. Pont akkor kelt fel Paris és Sophie, és arcukon undorral néztek Liz után. Hát igen... Liz fekete boxert, zöld pólót, és kék zoknit viselt... Most sajnos egyet kell értenem velük... Liz nem tud öltözködni. Elizhabeth, utállak hogy egyet kell velük értenem! Mikor kijött, még mindig a fentebb említett ruhát viselte, és amikor észrevette, hogy Paris és Sophie hogy nézik, kissé bepipult:
- Mit bámultok?! Inkább nézegessétek magatokat a tükörben!
Mondtam már, hogy Liz nem szereti ha felébresztik? Egyébként nem csodálom, hogy ezt mondta, ők meg úgy néztek ki, mint a bordélyház lakói. Rózsaszín selyempizsama, Parisen „leheletnyi” éjszakai smink, (hisz alvás közben is gyönyörűnek kell lenni!) Sophie-n pedig éjszakai szépítő arcpakolás.

Reggelinél barátnőm már nyugodtabb volt, és épp a szokásos müzlinket ettük, amikor megjelentek a Tekergők az ajtóban. A lányoknak ez a reggel fénypontja. Az ő megjelenésük olyan, mintha Robert Pattinson jelenne meg félmeztelenül az utcán. Nekem pedig egy kész szenvedés! Először is, onnantól kezdve, hogy ők beteszik ide a lábukat, nincs nyugtom, másodszor pedig, be kell vallanom, Potter és a bandája (kivéve Petert) van olyan helyes, mint Robert Pattinson...
- Köszönöm a bókot, Evans! Én mindig is tudtam, hogy tetszem neked!
- Hülye barom, ne turkálj már egyfolytában a fejemben! - üvöltöttem vörös fejjel Potterre.
_________________________________________________________________________
Egy órával később.
- … hogy száradna ki a szívgyökere, a nyomorék, utálatos, köcsög, idióta, bunkó, öntelt, magamutogató, nemnormális, elviselhetetlen, nyomoronc, farokcentrikus, képmutató, beképzelt, hülye állat! Hogy nem sül le a bőr a képéről a bunkó, elviselhetetlen, lekoptathatatlan, megnevelhetetlen, szemtelen, neveletlen, udvariatlan, illetlen, bunkó idióta! Hogy mer állandóan belemászni a fejembe, a kis szemétláda…
- LILY!! Most már fejezd be, könyörgöm!! Egy órája ezt hallgatom!! Kezd elegem lenni James Potter hülye szokásaiból, és hogy nem bírsz csendben maradni! Most aztán már tényleg fejezd ezt be, mert én komolyan mondom, soha többet nem állok szóba veled!
Így hát kénytelen voltam magamban folytatni tovább a füstölgést. Már épp kezdtem újra belemelegedni, mikor Liz kedves megszólalt, hogy ő bizony akármennyire is gyűlöli, indulna rúnaismeretre. Ehh. Neee. Miért kell egy ilyen szánalmas órával kezdeni a hetet? Ez elveszi az ember kedvét az élettől is.
Itt vagyunk a terem ajtaja előtt. Csak semmi pánik. Mély levegő. Gyerünk! Beszív, kifúj, beszív, kifúj, beszív, kifúj, beszív, kifúj. Jó, és most szép nyugodtan, a pánik egyetlen jele nélkül belépünk a terembe, igyekszünk elbújni az izmos kviddicsezők mögött, és gyorsan a helyünkre iszkolunk. Ez az. Végre mindenki helyet foglalt, és kezdődhet az óra. Ajjaj, a kedves professzor nagyon errefelé pislog. Csak nyugalom. Semmi gond! Mindjárt kérdez valamit a rúnákról és magyaráz tovább.
- Margareth, kedvesem, miért mindig édesanyád mellé ülsz? Szeretném, ha kicsit önállósodnál! És azt is szeretném, hogyha nem csak a kíváncsi szemektől távol találkozgatnátok Adammel, hanem a nyilvánosság is tudhatna arról, hogy ti ketten egymásnak szenteltétek az életeteket! Tehát, ülj át kérlek, Adam mellé, kedvesem!
- De professzor úr! Én nem vagyok Margareth, Liz nem az édesanyám, Potter pedig nem Adam, nem a jegyesem, és egyáltalán nem szentelem neki az életem, legfőképpen pedig nem találkozgatunk sem a „kíváncsi szemektől távol”, sem pedig máshol!
- Jaj, Margareth, szerelmem, meddig fogjuk még letagadni? – kapcsolódott be vigyorogva Potter is. A kis szenya . Hogy dögölne meg.
- Igaza van, Margareth, kedvesem, semmi értelme tagadni tovább! Süt rólatok a szerelem! Ülj át mellé!
- De…
- No, most már elég legyen! Azt mondtam, hogy átülsz mellé és punktum!
- De…
- Indulás! Egy, kettő! Stefanie, drágám, te pedig vigyázz az értékekre, amik esetleg nálad vannak! – Ez volt az a pont, amikor tudatosult bennem, hogy hiába ellenkezek, úgyis én fogok veszíteni. Kelletlenül felálltam hát, szép komótosan, minél jobban húzva az időt, összeszedegettem a cuccom, és elindultam, hogy helyet cseréljek Blackkel, azaz „Roger Moseleyvel”. Megjegyzem, ez az egy név és személy találó. Roger Moseley egy bandita volt, aki egyszer kifosztotta a kedves professzorék házát, s Black erre a gonosztevőre emlékezteti őt. Na ezen jót röhögtem, mikor először hallottam.
Dupla legendás lények gondozása… Megint két óra azzal a vén kujonnal. El kell viselnem a perverz megjegyzéseit. Mi a hipogriffekről tanulunk. Imádom ezeket az állatokat! Olyan okosak, és szabadok… Na megjött a tanár, lehet hogy figyelnem kéne. Elmegy mellettem, és úgy néz rám, mintha le akarna teperni. Esküszöm, amilyen jó kedvem van, egy OLYAN megnyilvánulás és elküldöm a jó… Természetesen, mint mindig az elmélettel kezdünk. Egy ideig csöndesen olvasom a könyvemet mikor mögém lép, megfogja a vállamat, és elkezdi ütögetni.
- Látom, Miss Evans, ön ismét hozza a formáját. Örülök, hogy vannak ilyen lelkes diákok, mint kegyed! – Most miért is? Mert el tudok olvasni két oldalt? Hát legyen… Én már csak túl akarok lenni ezen a mai napon!!
Imádom McGalagonyt! De tényleg! Nincs semmi okom rá haragudni. Leszámítva azt, hogy elküldte velem Pottert őrjáratozni, minden rendben. Amikor megtudtam kicsit se voltam ideges… Persze Potter azóta vigyorog mint egy vadalma, és bámul. Komolyan mondom, ha nem hagyja abba, szétverem a fejét... Mikor „finoman” céloztam erre (értsd: leüvöltöttem a fejét), ő kutyakölyök szemekkel bocsánatot kért, és a földet nézve ment tovább. Azóta se szólt hozzám… Lehet, hogy néha túl agresszív vagyok? Hiszen most nem csinált semmi olyat, és máris leosztom… De hát Ő Potter! Igaz, hogy most nem csinál semmit, de a következő pillanatban teszi a megjegyzéseket. Ha így folytatom, én is olyan hisztis liba leszek, mint Parisék... Talán kicsit le kéne nyugodnom, és kedvesebbnek lenni az emberekkel, és akk… KI HAGYTA ITT EZT A BANÁNHÉJAT?! KOMOLYAN MONDOM MEGFOGOM, ÉS LENYOMOM A TORKÁN!
- TE MEG MIT RÖHÖGSZ, POTTER?! INKÁBB SEGÍTS!
- Rendben, nyugi drága! Csak tudod olyan vicces volt! Olyan nyugodtan gondolkodtál, teljesen a saját fejedben voltál, majd egyszer csak üvöltöttél egyet, és a földön kötöttél ki! – nyújtotta ki a kezét, de én nem fogadtam el.
Mondtam már, hogy ne – turkálj – a - fejemben! Takarodj a közelemből! – kiabáltam rá. Ő tovább ment, de mivel sötét volt, és csak farkasüvöltést hallottam gyorsan utána szóltam – Gyere vissza! Itt ne merj hagyni!!
Potter visszafordult, felsegített és mentünk tovább… Komolyan mondom, betiltatom a banánt az iskolában! Úgy bizony!